Home Salamon bölcs ítélete

Salamon bölcs ítélete

30 jan

Salamon bölcs ítélete

„Ekkor megszólalt a király, és ezt mondta: Adjátok annak az élő gyermeket, és ne öljétek meg, mert ő az anyja!” (1Kir 3,27)

Egy iskolai órán vettem részt, amikor arra lettem figyelmes, hogy a csoportban dolgozó gyerekek azon vitatkoztak egymással, hogy ki fogja a feladatlapra a helyes válaszokat írni. Többen dolgoztak együtt, csak egy valaki írt a lapra, közös megegyezés alapján mindenki másnak áldozatot kellett hoznia.

Számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor a lemondásunkkal áldozatot hozunk/kell hozzunk. Ez történt abban a bibliai történetben is, amikor két asszony állt Salamon király elé. Mind a kettő azt állította, hogy az élő gyermek az övé. Történt ugyanis, hogy szinte egyszerre szültek. Az egyiküknek meghalt a gyermeke. Az elbeszélés szavai szerint az asszonyok egy vendégfogadóban teljesíthettek szolgálatot és a gyermek halála olyan alkalommal történt, amikor nem volt vendégük, így sem tanúja, sem gyanúsítottja nem lehetett a halálesetnek. A király meghallgatja elbeszélésüket. Az a feltűnő, hogy az ítéletét nem az Izráelben szokásos módon hozza meg, hanem úgy dönt, ahogy erre Istentől kapott bölcsességet. Ítélete nem a törvény alkalmazását jelenti. Rejtve van az, hogy ki a jó és ki a rossz. Salamon az élet és a halál között való döntésből látja meg, hogy ki az igazi anyja az élő gyermeknek. Azt mondja, hogy vágják ketté a gyermeket és osszák el kettejük között, mire az édesanya inkább lemondott a gyermekéről, csak hogy az életbe maradhasson. Ebből a király tudta, ki az igazi anya. Első alkalom volt ez arra, hogy Salamon felhasználja az Úrtól kapott ajándékot, így tudott bölcsen dönteni.

Mi a tanulság számunkra ebből a történetből? Először is az, hogy vannak helyzetek, amikor hiába ismerjük az igazságot, mégis le kell mondjunk a magunk igazáról. Később pedig Isten ezt jóra fordíthatja. Másodszor pedig az, hogy bölcsen csak az Úr segítségével tudunk dönteni, ahogy azt Salamon király is tette. Ámen.

Kegyelmes Istenünk, köszönjük neked, hogy te mindig igazságot szolgáltatsz. Tőled jövő bölcsességgel áldj meg minket, hogy minden kérdésben helyesen tudjunk dönteni! Ámen.

Sebestyén Elek Előd