Pünkösd

„Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róma 5,5b)

 
Kedves Olvasó! Örülsz-e annak, ha nem feledkeznek el rólad és ajándékkal lepnek meg a születésnapodon? Ma az egyház születésnapját ünnepeljük, a Szentlélek kitöltetését. Jó, ha nem feledkezünk meg erről, és ugyanúgy megünnepeljük, mint a többi fontos ünnepünket. 

A Szentlélek kitöltetéséről a következő sorokat olvashatjuk a Szentírásban: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (ApCsel 2,1-4) 

A Szentlélek kitöltetésére a tanítványok már vártak, hiszen Jézus ígéretet tett nekik erre. Általa az apostolok bátorságot nyertek és kiléptek az emberek közé. Bizonyságot tettek a feltámadott Krisztusról. A Szentlélek eljövetele bizonyította a tanítványoknak, hogy Krisztus már belépett az isteni szentélybe és az Atya jobbjára ült. A Szentlélek eljövetelével beteljesedett Krisztus ígérete.
Ma, 2026 pünkösdjén imádkozó szívvel legyünk mi is együtt, és zárjuk szívünkbe Athénagorasznak a Szentlélekről megfogalmazott gondolatait:
„A Szentlélek nélkül: Isten – távol van,
Krisztus – csak múlt marad,
az evangélium – holt betű,
az egyház – csupán egyesület,
a tekintély – a hatalmaskodás egyik formája,
a misszió – propaganda, 
a keresztyén élet – pedig rabszolga-morál.” Ámen.
 
Sebestyén Elek Előd

IMÁDSÁG: Szentlélek Isten, jöjj szívünkbe, igen óhajtunk! Jöjj gyámolító, jöjj vígasztaló, jöjj mennyei társ, hogy a bús árvaságból kiválts! Jöjj égi erő, jöjj, lelkesítő, jöjj, szent, tiszta láng, tüzet fogjon e fásult világ! Ámen.