Home Összefogás az építendő hadadi templomért

Összefogás az építendő hadadi templomért

Összefogás az építendő hadadi templomért

Az új református templom felépítésének érdekében összefogásra biztatja Tőtős Beáta lelkésznő a hadadi református gyülekezetet, a településről elszármazottakat és minden jószándékú adományozót.

Felhívásában emlékeztetett arra, hogy évek óta mindent igyekeznek megtenni a templomépítésért, de sorra akadályokba ütköztek. Most jutottak oda, hogy van elég széles területük és a geo fúrás eredménye, melyet már a meglévő lelkes adakozók adományaiból fizettek ki, megengedi az építkezést.

A telkek Kulcsár Péter adományából és a magyar külügyminisztérium támogatásával jutottak az egyházközség tulajdonába, de a továbblépés nehézkes. Az engedélyezett terv elkészítése 13 000 euro. Ha ezt az elkövetkező hónapokban el tudnák készíttetni, már pályázni is lehetne az építkezésre. A tervező Király Gyula nagykárolyi építészmérnök. A templom építésének összköltsége az előzetes becslések szerint kb. 700 000 euro.

Mindazok, akik támogatni szeretnék a templomépítés ügyét, az alábbi bankszámlákra utalhatják át adományaikat:

Parohia Reformata Hodod

447155 Hodod nr. 205 jud. Satu Mare

Banszámlaszám euro:

IBAN: RO61 RNCB 0215 0060 1004 0002

Swift: RNCBROBUXXX

BCR Cehu Silvaniei

Bankszámlaszám lej:

RO88 RNCB 0215 0060 1004 0001

BCR Cehu Silvaniei

További információkat Tőtős Beátától, az egyházközség lelkésznőjétől lehet kérni az alábbi elérhetőségeken:

  • telefonszám: 004-0749035745

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük