Home Nagykárolyban tartott megbeszélést az egyházkerület nőszövetségi vezetősége

Nagykárolyban tartott megbeszélést az egyházkerület nőszövetségi vezetősége

Nagykárolyban tartott megbeszélést az egyházkerület nőszövetségi vezetősége

Fontos eseménynek volt a helyszíne március 20-án a nagykárolyi Kálvin-központ. Itt szervezték meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nőszövetségi vezetőségének tavaszi találkozóját. Sajnos a megbetegedések miatt a meghívottak közül többen nem tudtak jelen lenni.

Találkozásuk témája a nőszövetség eddigi szolgálatának kiértékelése és az idei feladatok megbeszélése volt, ugyanakkor a munkamegbeszélés során előkészítették a december 5-i Kárpát-medencei imanapot. Igét Tőtős Beáta hadadi lelkésznő, a Nagykárolyi Egyházmegye Nőszövetségének elnöke hirdetett a Lk 15,1-7 igeszakasz alapján. Az igehirdető szívhez szóló prédikációjában az elveszett juh példázatáról beszélt. Elmondta: az elveszett juh bárki lehet. Akár az tinédzser, aki rossz társaságba keveredett, akár az az elbizakodott felnőtt, aki nem veszi észre, hogy rossz irányba halad az élete. Ahhoz, hogy megtudja a Krisztust követő ember, hogy jó irányba halad-e az élete, egyszerűen csak a Tízparancsolat tükrébe kellene néznie. Istennek végtelen kegyelme, hogy ő nem hagyja elveszni gyermekeit, hanem sokszor külső segítség által visszavezeti a nyáj közösségébe az eltévelyedetteket. Lehet ez néha egy tragédia, ami magához téríti az embert, vagy a fiatalok esetében akár az, amikor olyan párra lel egy ifjú, aki kivezeti őt a züllöttségből.

Bogya-Kis Mária, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nőszövetségi elnöke Isten iránti háláját fejezte ki, hogy a járványhelyzet miatti aggodalmak között mégiscsak sikerült megszervezni a találkozót. Azoknak, akik betegségük miatt nem tudtak eljönni, innen is jó gyógyulást kívánt. Nagy öröm volt számára, hogy az egyházkerület nőszövetségi vezetőségének böjti zarándoklata Nagykárolyba vezetett, ahová mindig szívesen tér haza, hiszen a nagykárolyi egyházmegyében kezdte önálló lelkészi éveit és a lánya is Nagykárolyban született. Megköszönte a kertvárosiaknak, hogy megszervezték ezt a szép ünnepi alkalmat és Tőtős Beátának, hogy előkészítette a húsvéti csendesnap anyagát, amit igyekeznek minél hamarabb eljuttatni a lelkipásztoroknak és nőszövetségeknek.

Szatmár megye legújabb református templomának fontosabb építési momentumait és a kertvárosi gyülekezetet Tolnay István esperes, házigazda lelkipásztor mutatta be. A találkozón összegyűjtötték a 2020-as évi Kárpát-medencei imanap perselypénzét, amit a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek továbbítanak. A tavalyi és az idei tagsági díjakkal pedig az imanapi füzetek kiadásához kívánnak hozzájárulni. A nőszövetségi vezetők magukkal hozták a tavalyi évről szóló beszámolóikat, amelyek tartalmazzák a megyei nőszövetségek diakóniai és missziói szolgálatának leírását.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük