Home Mit jelent református keresztyénnek lenni?

Mit jelent református keresztyénnek lenni?

Mit jelent református keresztyénnek lenni?

Érendréden tartottak értekezletet szerda délelőtt a nagykárolyi egyházmegye lelkészei. A lelkészértekezleten Bogya Miklós krasznahorváti lelkipásztor beszélt arról, hogy mit jelent református keresztyénnek lenni.

Az előadást megelőzően Szabó Sándor szilágypéri lelkész 1Kir 15,1-15 igeszakasz alapján szólt a jelenlevőkhöz. Elmondta: a keresztyén ember számára az az igazán fontos, hogy milyennek látja az Úr a mindennapi életben, a hitéletben. Sokszor a világszerinti módon akarunk tetszetősek lenni és nem Isten előtt kívánunk kedvesek lenni. Abijjának sok siker adatott, és ez kerül sokszor előtérbe az emberek körében. Akár a lelkészeknél is: ki mit épít, ki hogyan pályázik. Az Istennek való szolgálat eközben másodlagossá válik. Nem az a fontos már, hogy mi van a szívben, hanem az, amit a szem lát. Az Úr azonban azt kéri, ami a szívben van, ezért neki akarjunk tetszeni – hívta fel a figyelmet a lelkész.

Bogya Miklós lelkész előadásában beszélt a reformátusság lényegéről, miközben visszatért a reformáció gyökereihez. Elmondta református keresztyénnek lenni azt jelenti: Jézushoz jönni, Jézussal élni és Jézushoz vezetni másokat is.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük