Home Mit jelent a Krisztusban megmaradó házasság?

Mit jelent a Krisztusban megmaradó házasság?

Mit jelent a Krisztusban megmaradó házasság?

Békésen és hálás szívvel foglaltak egymás mellett helyet azok a nagykárolyi házaspárok, akik február 14-én résztvettek a kertvárosi egyházközségben szervezett házasságvasárnapi istentiszteleten. Az igét Tolnay István esperes hirdette, a házasság témájáról pedig Balogh Enikő piskolti lelkésznő tartott előadást.

Az esperes a János evangéliuma 14. részének 4. és 12. versei alapján prédikált. Felhívta a figyelmet a Krisztusban való megmaradásra és arra buzdított, hogy úgy szeressék a házaspárok egymást, ahogyan Jézus szereti őket. Annak ellenére, hogy gyengült a házasság társadalmi megbecsülése és a hagyományos családmodell vitathatatlansága, ma is csak a hűségre épülő házasság és a harmonikus családi élet az egyetlen járható út. Aki megtud maradni Krisztusban, az képes megállni a helyét emberi kapcsolataiban is. „Észre kell venni a házasságunkban a velünk együtt járni akaró Krisztust, aki életét osztja meg velünk. Jézus kitart mellettünk. Az Ő irántunk való hűséges szeretete, irgalma és kegyelme kiapadhatatlan” – fogalmazott a lelkész.

Balogh Enikő lelkésznő előadása a házasság hetének mottójából, az „ezerszer is igen” gondolatból indult ki. Házasságkötéskor egy „nagy igen” lebeg előttünk, ám sokszor arra ébredünk rá, hogy az igen mellett sok apró nem is megjelenik. Az elmúlt karantén időszak alatt sok házasság ment tönkre, mert ekkor vált nyilvánvalóvá egyesek számára, hogy nem ismerik azt, akivel együtt élnek, vagy nem tudják elfogadni őt. Ugyanakkor a karantén összezártsága sok házasságot meg is erősített. Különösen az olyan házasságokat, amelyek az Isten, az ő (hitves) és az én hármasságára épülnek. Egy férfi és egy nő egymással kötött szövetségét az Úr tudja igazán összetartani. Isten szövetségnek szánta a házasságot egy férfi és egy nő között, és nem szerződésnek. A szövetség szeretetre és hűségre épül, addig tart, amíg mindketten élnek. A lelkésznő feleletet adott arra is, hogy mi a jó házasság titka. Ez nem más, mint Isten rendjében megmaradni. Kiemelte a közös napi imádság fontosságát, ami által átéljük Isten védelmét. Fontos az egymás erősítése és bátorítása, az egymás közötti kommunikáció, a konfliktusok helyes kezelése és a Szentlélek behívása a közös életünkbe. Végül azzal fejezte be a gondolatait, hogy nemcsak fizikai örökséget, hanem lelki örökséget is kell gyermekeinkre hagyni, ami csak egy harmonikus, Isten szeretetén alapuló házasságban valósulhat meg.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük