Home Kórustalálkozót tartottak

Kórustalálkozót tartottak

Kórustalálkozót tartottak

Hét énekkar bűvölte el csodálatos hangjával szeptember 11-én a nagykárolyi kórustalálkozó közönségét. Egyre több énekkar készül magyar szerzők darabjaiból, és egyre jellemzőbb, hogy gyülekezeti énekeket mutatnak be kórusok az egyházmegyei seregszemlén – állapította meg örömmel Geréb Miklós, a Nagykárolyi Református Egyházmegye zenei előadója, az esemény főszervezője.

dsc_0021
A szaniszlói énekkar

A du. 3 órától kezdődő rendezvényen Vinczéné Pálfi Judit hirdetett igét, aki a 146. zsoltár első két verse alapján prédikált. Isten dicséretére, a zsoltárok éneklésére buzdította a hallgatóságot. Azt kívánta, hogy Isten legyen mindenki életének a középpontjában. Ha Ő ott van, akkor lehet egy hosszú megtett út után -amit sok kóruspróba jelent – még hangosabban, és még szebben Istennek zsoltárt zengeni. Az egyházi zene iránt érdeklődők az  érszodorói és tasnádszántói egyesített kamarakórus,  a kaplonyi Septimo kórus, a Nagykároly-belvárosi, a Nagykároly-kertvárosi, a szaniszlói, a  szilágypéri és a tasnádi énekkarok szolgálatát hallgathatták meg. Nagy Norbert teológus orgonajátkával, Bakó Blanka pedig megható szavalatával varázsolta el a hallgatóságot. Szakmai szempontból Berkesi Sándor zeneszerző-egyetemi docens és Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó méltatták a kórusokat. A seregszemlén könyvbemutató is volt. Az Énekeljetek, zengedezzetek Néki!  című kórusgyűjteményt a Berkesi Sándor, Liszt- és Magyar Örökség díjas karnagy, a könyv szerkesztője ismertette. A kórustalálkozót követően, Károli Gáspár halálának 425-ik évfordulója alkalmából koszorúzásra került sor. Az ünnepi esemény szeretetvendégséggel zárult. Tukacs József házigazda az egyházközség gyülekezeti termébe invitálta a jelenlévőket.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük