Home Imanapokat tartottak Nagykároly-Kertvárosban

Imanapokat tartottak Nagykároly-Kertvárosban

Imanapokat tartottak Nagykároly-Kertvárosban

Vasárnap délelőtt ért véget a kertvárosi gyülekezet imanap sorozata, melynek során a templomba ellátogatók meghallgathatták Mátyási Gerda Georgina (beosztott lelkész, Nagykároly-Kertváros), Kása Szabina (Kismajtény), Forró Csaba (Gencs), Csürös Róbert (Szilágyszér) és Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének igehirdetését.

Az imahetet Bogdán Szabolcs János püspök szolgálata zárta, aki a Lk 18,1 igeszakasz alapján az imádság fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt kívánta, hogy újítsa meg az Úr mindenki imaéletét, hogy az imanapok után is átéljék, tapasztalják az imádság erejét. „Imádkozz kitartóan, imádkozzál a Szentlélek vezetéséért, és imádkozz azzal a reménységgel, hogy a mi Istenünk szerető Atyaként fordul felénk, aki meghallgatja imádságainkat” – biztatta a hallgatóságot a püspök.

Az imanapi istentiszteleteket Holló Éva Andrea óvónő és Gindele Tiffany szavalata, a vallásórás és kiskátés gyermekek műsorai, valamint az egyházközség Pro Ecclesia kórusának énekei tették színesebbé. Vasárnap délelőtt úrvacsoraosztásra került sor, melyen a szent jegyeket Bogdán Szabolcs János püspök és Tolnay István esperes osztották ki.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük