Home Ima a magyar református gyülekezetekért

Ima a magyar református gyülekezetekért

Ima a magyar református gyülekezetekért

Több gyülekezet is online térben tartja nőszövetségi bibliaóráit és istentiszteleteit, ezért nem volt lehetőség arra, hogy hagyományos módon megtartsák a Kárpát-medencei női imanapot. Számukra teszi közkinccsé Tőtős Beáta nőszövetségi elnök a Nagykárolyi Református Egyházmegye nőszövetségi vezetősége által megírt imádságokat. Minden nap egyet olvashatunk belőle egyházmegyénk honlapján vagy a nőszövetség közösségi oldalán. Imádkozzunk együtt!

Urunk! Királyi trónusod elé borulunk és megköszönjük neked, így egységesen, mi, magyar református gyülekezeti tagok, hogy századok közös nyelve és hite köt össze mindannyiunkat. És ha nehéz is a megtett közös és egyéni életút, mégis tudunk Hozzád emelkedni szívben és lélekben, és tudunk, ugyanazon nyelvet beszélve énekelni, imádkozni, Igét olvasni és érteni. Közös kincsünk ez, melyért nem győzünk elég hálásak lenni irányodba. Magyar református gyülekezetekként nem élhetünk mind ugyanazon tájakon és ugyanazon határok védelme alatt, de hisszük azt, hogy akaratodnak jóvolta így is célt mutat számunkra az egység és a hálaadás útján.

Segíts szeretetben megtalálni egymást! Add, hogy észrevegyük, és támaszai lehessünk gyülekezetünkben a megpróbáltatással, magánnyal, fájdalommal küszködőknek! Adj tudást, és kellő bölcsességet, hogy gyülekezetünk gyermekeit igaz hitben, példamutatással tudjuk nevelni! De gondunk legyen egységesen minden református testvérre! Tedd gyümölcsözővé a krisztusi hitben való járásunk és szolgálatunk! Akarjunk erősítői, bátorítói lenni egymásnak olyan időkben, olyan eseményekben, amikor forrong a nagy világ, és közös hitbeli, bibliai látásmódunk elsöpréséért hadakozik. Őrizd meg minden tévtanítástól református gyülekezetünk tagjait!

Amikor megszólalnak templomaink harangjai, akkor megnyílik a szívünk, és vágyakozással telik meg irányodba, és egymás irányába. Szeretjük a házadban való lakozást! Dicsőség legyen Neked érte! Minden egyes alkalomért áldunk, amit közösen, együtt szent neved imádásával tölthetünk el.

Jó Urunk és Atyánk! Segíts minket minden időben, hogy legyünk gyorsak a hallásra, a segítség nyújtásra, a szeretet gyakorlására, és késedelmesek a haragra, a viszálykodásra, a másik megbántására.

Vezérelj bennünket szent és szeretett Fiad útján, akinek érdeméért fogadd el gyülekezetünkért mondott imánk. Ámen

Máthé Tünde, Dobra

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük