Home Ifjúsági napot tartottak Nagykárolyban

Ifjúsági napot tartottak Nagykárolyban

Ifjúsági napot tartottak Nagykárolyban

Együtt dicsőítették Istent mindazok a fiatalok, akik ma délelőtt részt vettek a Nagykárolyi Református Egyházmegye szervezésében megtartott ifjúsági napon.

DSC_0037

„Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez ” – olvasta Tolnay István esperes a Péter első levelének negyedik részéből a nyolcadik verset, és szólt az ige alapján a fiatalokhoz. Pap Dénes Zsolt bizonyságtevő előadásában  a reformátorokról, azok merész kitartásáról és a tiszta erkölcshöz való ragaszkodásáról beszélt.  Bibliaolvasásra, vallásos életük felvállalására és mások Istenhez való vezetésére buzdította a hallgatóságot. A fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták szavait. Óriási kíváncsisággal várták az Ében és a Bízz Band együttesek énekeit is, akik csodálatos dallamaik által közelebb vezették az Örökkévalóhoz a résztvevőket. Az éneklésbe végül mindenki bekapcsolódott, aki ott volt, és többek között együtt zengték Istennek: „Tied a dicsőség és imádás…”. Az ifjaknak a szünetekben lehetőségük volt könyveket vásárolni, egymással ismerkedni és megtekinteni a reformációs vándorkiállítást. Hazaindulás előtt egy finom ebédet fogyaszthattak el. Az eseményt a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nagykárolyi Református Egyházmegye támogatta. A reformációs vándorkiállítás pedig Millisits Máté jóvoltából jutott el városunkba.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük