Home Helyükre kerültek a harangok

Helyükre kerültek a harangok

Helyükre kerültek a harangok

Helyükre kerültek a nagykárolyi új református templom harangjai és toronysüvegje. A történelmi pillanatra augusztus 6-án délelőtt került sor. A torony gömbjébe időkapszulát helyeztek el az utókor számára.

Az egyházközség vezetősége mindkét harangot adományból öntette székely harangöntő meseterekkel. A nagy harangon ez a felírat olvasható: „Ezt a harangot az Úr 2018. évében Isten dicsőségére, valamint édesapja, néhai Varga János presbiter emlékére öntette és adományozta a nagykároly-kertvárosi református gyülekezet részére a nagykárolyi Alconor Company Kft. tulajdonosa, Varga Norbert presbiter és családja” A harang másik oldalán a kövekező igeszakasz olvasható: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett”. (ApCsel 20,28) A kicsi harangra az alábbi szöveget írták: „Ezt a harangot Isten dicsőségére öntette és adományozta a nagykároly-kertvárosi református presbitérium.”  A harang másik oldalán a kövekező igeszakasz olvasható: „Mert a jókedvű adakozót szereti az Isten”. (2Kor 9,7)

A toronysüveg bádogozását szintén székely mesterek készítették, ugyancsak az ő kezük munkáját dicséri a torony tetején elhelyezkedő gömb, zászló és csillag elkészítése is. Ez utóbbiakat Tarr Szilárd építkezési vállalkozó és családja adományozta.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük