Home Hálaadó ünnep Érendréden

Hálaadó ünnep Érendréden

Hálaadó ünnep Érendréden

Szeptember 24.-én, szombaton az érendrédi református templomban 11 órától hálaadó ünnepségre került sor. Az ünnepség keretében, együtt a gyülekezet közösségében köszöntük meg és adtunk hálát a Gondviselő Atyánktól kapott sok-sok áldásért, és hogy sikerült templomunkat kívül-belül megújítani.

Az istentiszteleten Farkas Zsolt, egyházkerületi tanácsos hirdette az Igét Zakariás könyvéből, a 4. rész 6. verse alapján: „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura”.

Ezután Uri Imre helyi lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet valamint a meghívott vendégeket, a szomszédos falvak lelkipásztorait, a más felekezetű lelkészeket, valamint a gyülekezetben korábban szolgáló lelkészeket. A vendég lelkipásztorok egy-egy áldásmondással és Igével köszöntötték a gyülekezetet.

A gyülekezet lelkipásztora a 100. Zsoltár 4. versét olvasta fel: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!”

Az ünnepen szolgált a gyülekezet énekkara, a vallásórás gyermekek és az ifjak is, akik a szavalatok és énekek után a gyülekezeti ház udvarán néptánc műsort mutattak be. Az együttlétet szeretetvendégség zárta.

A lelkipásztor a gyülekezet nevében megköszönte a templomfelújításra gyűlt önkéntes adományokat, az Érendrédi Polgármesteri Hivataltól kapott támogatást, valamint a Bethlen Gábor Alaptól kapott 10 millió Ft-os  pályázati támogatást, melyek lehetővé tették, hogy a templom kívül-belül megújuljon.

Adja a kegyelem Istene, hogy minél többen jöjjenek el a megújult templomba, dicsérjék az Urat és hallgassák az Evangélium üzenetét alkalomról alkalomra!

Uri Imre

református lelkipásztor

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük