Home Énekekkel dicsőítették az Urat

Énekekkel dicsőítették az Urat

Énekekkel dicsőítették az Urat

A nagykárolyi református egyházmegye kórustalálkozóját idén a gyönyörű környezetben elhelyezkedő és szépen felújított szaniszlói templomban tartották meg május 27-én. Tíz énekkar képviseltette magát a seregszemlén. A kórusokat Peleskey Miklós Péter értékelte ki, aki Debrecenből (Magyarország) érkezett.

A szaniszlói énekkar

A kórustalálkozó Dobai Zoltán főjegyző igehirdetésével kezdődött, aki a Zsoltárok könyve 98. része alapján szólt a hívekhez. Kiemelte: mindenkinek fontos szerepe van Isten dicsőítésében, melyet tehetünk énekléssel vagy más formában, de semmiképpen sem háríthatunk másokra. Az élet terhei alatt sokszor érzi úgy az ember, hogy nincs miért az Urat magasztalni. Ám ezeken túltekintve, észre kell venni, hogy Isten a mi szabadítónk és királyunk, aki megvéd és vezeti életünket. Ha figyelmesek vagyunk, észrevesszük, hogy van amiért dicsőíteni az Urat. Ő az, aki mindenkire fontos szerepet bízott a maga helyén, ahogyan egy zenekarban is mindenkinek megvan a maga pótolhatatlan feladata.

Az igehirdetést követően Balla Árpád helyi lelkipásztor és Geréb Miklós irinyi lelkész, az egyházmegye zenei előadója köszöntötték a megjelenteket. Érkeztek énekkarok Ákosról, Bogdándról, Börvelyből, Érszodoróról, Kaplonyból (a vegyeskórus és a Septimo kamarakórus), Nagykároly-Belvárosból, Nagykároly-Kertvárosból, Szilágypérből, és természetesen jelen volt a helyi gyülekezet kórusa is. Tolnay István esperes elégedetten jegyezte meg, hogy az egyházmegye egyházközségeinek közel egyharmadában működik énekkar. Örömét fejezte ki, hogy a többségük részt is szokott venni a kórustalálkozókon, melyek nem tehetségkutató versenyek, hanem kiváló alkalmak arra, hogy mindenki a maga szerény éneklésével magasztalja az Urat. Geréb Miklós zenei előadó elégedetten nyugtázta, hogy évről évre egyre több éneket választanak a kórusok az énekeskönyvből. Peleskey Miklós Péter lelkipásztor a kórusok kiértékelése során néhány hasznos tanáccsal látta el az énekkarokat. Többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a kórusok tagjainak nem kell szorosan egymás mellé húzódniuk, bátran kitölthetik a rendelkezésükre álló teret. A magyar szerzemények magyaros éneklését, harsogás helyett a csendes éneklés szépségét hangsúlyozta. Továbbá más hasznos gyakorlati tanáccsal látta el az énekkarokat.

A nagykárolyi egyházmegyében minden évben megszervezik a kórustalálkozót, melyet mindig szentháromságvasárnap tartanak. Helyszíne mindig változó. A kórusokat idén a szaniszlói reformátusok látták vendégül, akik az ünnepi esemény után szeretetvendégséggel kedveskedtek az énekkaroknak.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük