Az egyházmegyei villámlátogatásokat folytatva ezen a héten Krasznamihályfalván keresztül közelítettem meg a főúttól kissé félreeső, ám távolról is szép látványt nyújtó Dobrát. Bevallom, ez a település is közel áll a szívemhez, nem először járok itt, de első dobrai élményeim során (amikor az előző lelkipásztorok meghívására részt vettem egy szüreti bálon) már meggyőződtem arról, hogy ez a faluközösség igencsak ragaszkodik a gyökereihez, a kálvinista és népi hagyományaihoz, s templomos, vendégszerető és jó magyar érzelmű emberek lakják.

Amikor a templom mellé érkeztem, késztetést éreztem arra, hogy rögtön megálljak és lefotózzam a magaslatra épült, méltóságteljes kinézetű istenházát. Közben Máthé Árpád ifjú szolgatársam észrevett, s szívélyesen invitált befele a parókiájukra, melyhez közeledve már kívülről látszott, hogy az ifjú lelkész házaspár igencsak szereti annak környezetét is rendben tartani. A gyerekek óvodában, illetve iskolában voltak még, így hát hármasban indítottuk a beszélgetést egy jó kávé mellett. Rögtön feltűnt számomra az, hogy ezek a fiatalok, Tünde és Árpád szeretnek itt lenni, szeretik a közösséget. Mindketten átestek a koronavíruson, és viszonylag könnyen átestek a fertőzésen, Istennek hála, most azon vannak, hogy mihamarabb újrainduljon a megszokott régi tevékeny hitélet Dobrán is.

A koronavírus megjelenése előtt igen élénk tevékenység folyt a gyülekezetben, s közben a fiatalok a presbiterekkel karöltve hozzáfogtak az egyházközség tulajdonában levő ingatlanok javításának. beszélgetésünk közben betoppant a gyülekezet presbitere, a település alpolgármestere, Fekete Bertalan is, aki aztán bekapcsolódott a beszélgetésünkbe.

A dobrai gyülekezetnek – szinte hihetetlen – összesen hét ingatlana van: a templom, a parókia, a kettő közt található, vallásórai és ifjúsági tevékenységekre használt épület, a nőszövetségi csigázó-, gyülekezeti terem és konyha, az orvosi rendelő, a település gyógyszertárának helyt adó ingatlan és a ravatalozó. A templom tetőszerkezetén nemrég végeztek nagy volumenű restaurálást, tervezik a külső- és belső helyreállítást. A parókia és a mellette álló kisépület jó állapotban van, a ravatalozó nemrég épült, azonban a többi ingatlanra igencsak ráfér a felújítás, noha a gyülekezet eddig is önerőből végzett már ezekben az épületekben kisebb-nagyobb munkálatokat. A beszélgetés fonala aztán arra terelődött, hogy mihez lehetne kezdeni a többi ingatlannal. A dobrai gyülekezet – ha szabad így fogalmaznom – ebből a szempontból a „bőség zavarában” érezheti magát, hiszen hálát adhat azért, hogy visszakapta ezeket az elkobzott ingatlanokat, ugyanakkor úgy látom, meghaladja a gyülekezet erejét ezeknek az ingatlanoknak a mihamarabbi rendbetétele, egyáltalán az épületek állagmegmentése. Aztán jött az ötlet, amely már bennük is megfogalmazódott régebben, hogy jó lenne külső támogatást kérni egy olyan elképzelésre, amely a falunak a néprajzi-népművészeti hagyományaira és népi kulturális értékeinek megmentésére fektetné a hangsúlyt, hiszen Dobra valóban egy hagyományőrző település, ahol érdemes lenne gyermekeinknek, unokáinknak is átörökíteni mindazokat a lelki kincseket, amelyek oly szerethetővé teszik az idelátogatók számára ezt a kis magyar közösséget.

Azzal a közösen megfogalmazott zárógondolattal búcsúztam el a fiataloktól, hogy együtt megkeressük azokat a szakembereket, akik ebben tudnának segíteni, és ha kialakul az elképzelés, akkor igyekszünk forrást és támogatókat is találni ennek megvalósítására, ha Isten is úgy akarja…

Tolnay István esperes