Home Böjti csendesnap

Böjti csendesnap

Böjti csendesnap

Papírra írták a bűneiket és égették el azokat a nagykárolyi Simion Bărnuțiu Iskolaközpont református diákjai. Így szemléltette Erdős Csaba kaplonyi lelkész, hogy amint a papír a bűnökkel együtt hamuvá válik, úgy Isten előtt is az őszintén megvallott bűnök semmissé lesznek.

Likker Erika vallástanár csütörtök délelőtt különösen izgalmas csendesnapot szervezett a nagykárolyi oktatási intézményben, melyen Erdős Csaba tartott interaktív foglalkozást a kilenc és tizedikes diákoknak. A lelkipásztor beszélt a böjt bibliai alapjairól. Felelevenítette, hogy a Szentírásban gyakran együtt olvashatunk a böjtről és imádságról. Választ adott arra a kérdésre is, hogy miért fontos böjtölni. Ugyanakkor ráhangolta az ifjakat a nagyheti és húsvéti eseményekre. Együtt beszélte meg velük, hogy mi történt ezeken a napokon, milyen jelképek és szokások tartoznak a húsvéti ünnepkörhöz, és milyen jelentésük van ezeknek.

Nagyon hasznosnak bizonyult a böjti csendesnap, hiszen érdeklődéssel vettek részt a diákok a foglalkozáson. Néhány bűnt számbavéve, azoktól megszabadulva folytathatják immár a böjti időszakot, azzal a hittel, hogy Jézus áldozata által minden őszintén beismert vétek megbocsáttatik.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük