Home Böjti csendesnap a suliban

Böjti csendesnap a suliban

Böjti csendesnap a suliban

Internet, telefon, tévé, cigi, alkohol – mind olyan dolgok, melyekről le lehetne mondani a böjti időszakban, legalábbis kevesebbet használni vagy fogyasztani belőlük – fogalmazták meg a nagykárolyi Simion Bărnuțiu Iskolaközpont diákjai. Likker Erika vallástanár csütörtök délelőtt különösen izgalmas csendesnapot szervezett, melyen Bencze-Kádár Orsolya nagykárolyi lelkésznő tartott interaktív foglalkozást a kilenc és tizedikes diákoknak.

A lelkésznő beszélt a böjt bibliai alapjairól. Arról, hogy milyen helyzetben böjtölt a bibliakorabeli nép, és mit jelentett a böjt az ősegyház korában. Ugyanakkor kiemelt hangsúlyt fektetett arra is, hogy a fiatalokkal megbeszélje azt, hogy mit jelent ma böjtölni református szemmel. Párhuzamba vonta ezt más egyházak böjti szokásaival, ahol ugyan nagyobb hangsúlyt kap a böjt, ám ez mit sem számít abból a szempontból, hogy nekünk is böjtölni kell. A böjt őszinte odaszánás kell legyen – derült ki. Amit -ahogy azt a fiatalok is megfogalmazták- többféleképp is megtehetünk. A lelkipásztornő egy kicsit ráhangolta az ifjakat a nagyheti és húsvéti eseményekre. Együtt beszélte meg velük, hogy mi is történt ezeken a napokon, milyen szimbólumok tartoznak a húsvéti ünnepkörhöz, és milyen jelentésük van ezeknek.

Nagyon hasznosnak bizonyult a böjti csendesnap, hiszen érdeklődéssel vettek részt a diákok a foglalkozáson. Közösen fogalmazták meg, hogy ebben az időszakban a felesleges vagy épp káros dolgok helyett több időt fordítsunk az imádkozásra, bibliaolvasásra és templombajárásra. A program végén  Likker Erika tanárnőtől mindenki egy-egy hasznos böjti üzenetet kapott ajándékba.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük