Home Az anyaméh gyümölcse jutalom

Az anyaméh gyümölcse jutalom

Az anyaméh gyümölcse jutalom

Anyák napi istentiszteletet tartottak vasárnap délelőtt a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség templomában, melyen Tukacs József lelkipásztor prédikált a Zsoltárok 123,7 igeszakasz alapján.

A lelkipásztor elmondta, hogy május első vasárnapján, amikor az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat ünnepeljük, hálás szívvel gondolunk rájuk, azokra is, akik közöttünk vannak, és azokra is, akiket már elsírattunk. Úgy tekintünk rájuk, mint a Jóistentől kapott drága ajándékokra. Nagyszerű dolog minden május első vasárnapján köszönteni őket. Isten csodálatos kegyelme, hogy az idén újra ünnepi műsorral köszönthették a templomban az édesanyákat a gyermekek. Az igehirdető rámutatott arra, hogy az anayméh gyümölcse jutalom. Bár sokan ma az emancipáció miatt nem így látják. Számtalan nő érzi hátrányosnak azt, hogy a gyermeknevelés korlátozza őt a szakmai vagy anyagi előrehaladásában. Egyenjoguságot hangoztatnak ott is, ahol nem kellene. A nők a férfiakat akarják utánozni, és nem ez a természetes. „Isten a nőnek azt a csodálatos célt tűzte ki nagyon sok esetben, hogy gyermeket szülhessen, édesanyává lehessen, felnevelhesse gyermekét, és így alkosson a férfi és a nő egy családot” – hangsúlyozta a lelkész.

Az ünnepi istentisztelet keretén belül a gyermekek és ifjak előadáscsokorral köszöntötték az édesanyákat, de mindazokat a nőket is, akik szerettek volna édesanyává válni, de Isten mégis másképpen végzett felőlük. A Köszönöm Istenem az édesanyámat című műsort Tukacs Irén tiszteletes asszony készítette elő. Az édesanyákat egy-egy szál virággal is köszöntötték a műsort bemutató gyermekek, a gyülekezet tagjai pedig a templompadokról egy-egy anyáknapi kártyát vihettek haza, amit Szűcs Judit óvónő és konfirmandus lányai készítettek.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük