Home Alakuló közgyűlést tartottak a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség templomában

Alakuló közgyűlést tartottak a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség templomában

Alakuló közgyűlést tartottak a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség templomában

Szeptember 28-án tettek fogadalmat Isten és az egyház hű szolgálatáról a Nagykárolyi Református Egyházmegye nemrégiben megválasztott tisztségviselői. Az esperesi tisztséget a következő 6 évben továbbra is Tolnay István lelkipásztor tölti be, az egyházmegye főgondnoki feladatait pedig Szalay Csaba látja el. Velük együtt fogadalmat tettek az egyházmegye különböző szakelőadói, tanácsosai és a bizottságok tagjai.

Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a 2 Kor 10,16-18 igeszakasz alapján. Kiemelte: a közgyűlés tagjaihoz szólt a felolvasott ige, hiszen el kell gondolkodni azon, hogy mi lesz a következő 6 esztendőben, amelynek a felelősei lesznek. Nekik kell majd kellő bölcsességgel megoldani azokat a szembejövő kérdéseket, konfliktusokat, kibékíthetetlen ellenségeskedéseket, melyek napról napra adódni fognak. Mindehhez Pál apostol gondolatait állította a hallgatóság figyelmébe, aki arra kérdésre, hogy hol van a kiút, és a keresztyén szolgálattevő embernek milyen irányba kell indulnia, azt mondta: „Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék!” (2 Kor 10,17). Az Úrral való dicsekvés pedig azt jelenti, hogy munkatársként Isten mellé kell állni. Isten az övéit jó útra, szép pályára akarja állítani. „Válaszd a jó utat, keresd a szép pályát, és áldás lesz az életeden!” –  biztatta az ige hallgatóit a püspök.

Az egyházmegye megválasztott tisztségviselőit Farkas Zsolt előadótanácsos szólította ki az úraszatala köré, az eskü szövegét pedig Csűry István püspök olvasta fel. Mind a leköszönő, mind az új tisztségviselőknek egy-egy emléklapot nyújtott át Tolnay István esperes.

Nt. Tolnay István újraválasztott esperes megköszönte a bizalmat és elmondta: továbbra is közösségben szeretne dolgozni, változatlan lendülettel. Ami jó, azt megtartani, ami nem volt jó, azt kijavítva, másképp tenni. Megemlítette: az elmúlt időszakban nem sikerült az esperesi hivatal teljes befejezése. Ez egyelőre még nem kerülhet hivatalosan átadásra, ugyanis ki kell fizetni még egy tartozást, továbbá meg kell oldani a környezetrendezést. A missziói kérdésekre, a lelkészek, családjaik és gyülekezeteik gondjaira, a munka- és szolgálati fegyelemre még jobban oda kell figyelni az elkövetkező időszakban. Köszönetet mondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetőségének és mindazoknak, akik most leköszöntek egyházmegyei tisztségeikről. Megköszönte az egyházmegye minden gyülekezetének, hogy a tennivalók mellé odaállva mindig megértették az idők szavát. Végül, de nem utolsósorban megköszönte a családjának a kitartást és a rengeteg biztatást. Emlékeztetett arra, hogy az előző 6 év a tanulás és a fizikai értelemben vett építkezés ideje volt. A következő 6 év nehezebb lesz. Egyetlen bibliai gondolattal kívánt reményt: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!” (Róma 8,31) „Ő legyen segítségünkre a megoldások keresésében, Ő maradjon örömünk és szolgálatunk forrása, közösségünk és egyre egységesebbnek mutatkozó lelkészi karunk megtartója. Szívből kívánom: Isten segítsen minden szolgálattevőt a maga helyén!” – fogalmazott az esperes.

Kovács Jenő leköszönő egyházmegyei főgondnok, Nagykároly polgármestere örömmel nyugtázta, hogy sikerült valóra váltani egy többszáz éves álmot azzal, hogy elkészült a Nagykárolyi Református Egyházmegye saját székháza. A mindennapi megpróbáltatások között optimizmusra hívta fel a figyelmet. Sok erőt és sikert kívánt az egyházmegye új tisztségviselőinek.  

Köszöntőbeszédet mondott Szalay Csaba, az egyházmegye új főgondnoka. Elmondta: nagy megtiszteltetés számára az, hogy neki szavazott bizalmat az egyházmegyei közgyűlés. Bizonyára azt a munkát értékelték ezáltal, amit az elmúlt időszakban a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközségben munkatársaival együtt végzett. Ígéretet tett arra, hogy a jövőben teljes erőbedobással, fáradságot időt nem sajnálva igyekszik a vezetőségi tagokkal együtt mindent megtenni az egyházmegye ügyeinek előbbre haladásáért.

A felemelő ünnepség nemzeti imádságunk eléneklésével és szeretetvendégséggel zárult. Isten gazdag áldása legyen az esküt tett egyházmegyei tisztségviselők munkáján!

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük