Home Fiatalok az egyház és a nemzet szolgálatában – ifjúsági munkatársképző

Fiatalok az egyház és a nemzet szolgálatában – ifjúsági munkatársképző

Fiatalok az egyház és a nemzet szolgálatában – ifjúsági munkatársképző

Ifjúsági munkatársképzőt szerveztek szombaton a nagykárolyi Kálvin-központban az egyházmegye fiataljai számára. A képzés igyekezett olyan hasznos információt nyújtani, amelyek felhasználhatók az ifjúsági munkában.  

A programon résztvevő fiataloknak az igehirdetés és előadások meghallgatása mellett lehetőségük kínálkozott énektanulásra és csoportdinamikai játékokra is. Az énekek tanításában Nagy Róbert magyarcsaholyi lelkész és Nagy Csongor, a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség segédlelkésze működtek közre, míg a játékokat Tolnay Adrien vallástanár vezette le.

Isten számára minden fiatal különösen értékes – hangsúlyozta Tolnay István nagykárolyi esperes igemagyarázatban. „Lehet, hogy egy láncszemek, apró alkatrészek vagyunk egy nagy gépezetben, de nélkülözhetetlenek. Mindenki meg kell találja a feladatát az Isten által neki rendelt közösségben” –  mondta a lelkész. A gyermekevangelizációról Kovács Barna tartott előadást, a Z generáció online evangéliumhirdetéséről pedig Jobb Domokos. Istent dicsőítő énekek hangoztak fel az ákosi tinizezenekar tagjai: Dobai Hanna, Dolhai Gáti Barbara, Gotczman Márk és Gotczman Máté jóvoltából.

A nagykárolyi református egyházmegyében rendszeresen szerveznek programokat az ifisek számára: ifjúsági napot és KRISZ-tábort. Idén került első alkalommal sor ifjúsági munkatársképzőre, mely máris elnyerte a fiatalok tetszését. A szervezők ezúton is köszönik a Magyar Kormány, ezen belül a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását, amellyel hozzájárult a program megszervezéséhez és sikeréhez.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük