Home Átadták a felújított templomot

Átadták a felújított templomot

Átadták a felújított templomot

Ákoson vasárnap délután adták át a felújított Árpád-kori templomot egyházi és világi méltóságok jelenlétében. A megújuló templom szólni fog a megújuló szívről, a megújuló szív pedig a megújuló feladatvégzésről – hangsúlyozta Csűry István püspök igehirdetésében.

2017. július 25-én került aláírásra a támogatási szerződés a Regionális Fejlesztési, Közigazigatási és Európai Alapok Minisztériuma, az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség, valamint a Szatmár Megyei Tanács és az Ákosi Református Egyházközség által alkotott partnerség között. 2018. április 15-én fogtak hozzá a munkálatok kivitelezéséhez, mellyel az elmúlt novemberében végeztek. Mivel akadtak olyan munkálatok menetközben, melyet a pályázati pénzből nem fedezhettek, ezért a Magyar Kormány támogatását is igénybe vették.

Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Zsoltárok 103,19-22 igeszakasz alapján prédikált. A zsoltáríró a menny felé irányítja a figyelmet, ahonnan az áldás érkezik. A püspök elmondta, hogy az Úr áldása lett nyilvánvalóvá az ákosi templom megszépítésén. A történelem viharaiban számtalanszor megrongálódott istenháza többször várt felújításra. Ezt a gyülekezet és más támogatók segítségével Isten dicsőségére most sikerült kivitelezni. Isten millió és millió templommal ajándékozta meg az emberiséget, melyek mind-mind azt hirdetik, hogy az Úr trónusa a mennyben van. Bánkódásra ad okot minden elrontott és kiüresített templom, az eredeti rendeltetésüktől eltérően használt és lebontásra ítélt templomok. „Ott ahol elhallgattatják az Urat, ott ahol nem szól az Ige, ott ahol már porosodik a Biblia és teljes egészében elnémulnak a bizonyságtevők, ott aztán fájdalom és félelem követik egymást… Megújult a templom, megújult a bizalmunk. Ez a földi sereg is tudja, hogy milyen feladatra kell készüljön, mert hallani fogja alkalomról alkalomra, amikor a templomba érkezik”– fogalmazott a püspök.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: egy olyan templomról van szó, amely nemcsak a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek az egyik ékköve, hanem a magyar művelődéstörténetnek is egy kiváló építménye. „Úgy vélem, hogy a hit nemcsak a megoldás, az életünk alapja, amely a hűségünk a keresztyén hitünkhöz, de mindannak az alapja is, hogy támogatói lehetünk a gyülekezeteinknek, támogatói lehetünk a közösségeinknek, minden magyar közösségnek, mely éljen bárhol a világban: Magyarországon, a Kárpát-medencében, vagy pedig a diaszpórában, Kanadától Új-Zélandig, vagy Brazíliától Svédországig. 2010-ben Magyarországon nem szimplán egy kormányváltás történt, hanem egy nagyon határozott irányváltás, mellyel befejeződött a rendszerváltoztatás. Ezzel a 10 évvel kezdték meg egy új kor alapjainak a letételét. Még inkább így van ez nemzetpolitikai értelemben, hisz az elmúlt időszakban egy radikális irányváltás vette kezdetét. Magyarország jelenlegi kormánya reméli, hogy az Erdélyben és a Partiumban élők érzik azt, hogy felelősséget éreznek irántuk. Mindent megtesznek azért, hogy a magyar emberek szülőföldjükön boldogulhassanak. Gazdaságfejlesztési programot indítottak, a magyar intézményrendszert megerősítették szerte a Kárpát-medencében. Így az oktatási- és kulturális intézményrendszert, a történelmi egyházakat és a politikai intézményrendszereket is.  Az elmúlt időszakban csak Erdélyben és Partiumban több száz templom felújítását és újak építését támogatták. A felújított templomok mellett, felújított iskolákat, új óvodákat és bölcsődéket adtak és adnak át a magyar közösségeknek.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta: az ákosi templom Szatmár megye legrégebbi épített öröksége, melyben évszázadok óta magyarul dicsérték és dicsérik Istent. A politikus reményét fejezte ki, hogy évszázadok múltán is ékes magyar nyelven szól Isten igéje az akkori keresztyén közösséghez.

A Szatmári Református Egyházmegye vezetősége nevében Kiss József espereshelyettes köszöntötte a gyülekezetet. A lelkipásztor elmondta, hogy a kisebbségi létbe szorult magyar közösség élete a sareptai özvegyasszony életéhez hasonló. Isten meghallgatta a nyomorúságban levő asszony imádságát és őt sokkal többel megajándékozta, mint arra számított. Ma azt tapasztaljuk, hogy Isten kegyelméből gazdagon megáldja a magyar kormányt, úgy, hogy az a határon túli magyarokon is tud segíteni.

Tolnay István esperes Barth Károly szavait idézte, majd elmondta: „minden templom, amelybe belépünk a mennyország előcsarnoka. Ha valaki belép az ákosi templom gyönyörű románkori kapuján, az az érzése támad, mintha az mennyország előcsarnokába lépne be. De ugyanezt érezhetjük akkor is, amikor az egyházmegye legfiatalabb templomába lépünk be: a nagykárolyi Kálvin-központba. A Jóisten úgy adta, hogy mind az ákosi templomot -a magyarság egyik legszebb templomát-, mind pedig az egyházmegye legfiatalabb templomát egyszerre fejezhettük be, egy azon támogatási forrásból, a Magyar Kormány támogatásával. Ma elmondhatjuk azt: boldogság minden egyes templomba belépni, érezni azt, hogy Isten országának előcsarnokában vagyunk” – fogalmazott az esperes. Tolnay István háláját fejezte ki Isten jóságáért, ugyanakkor köszönetet mondott a magyar kormány vezetőségének azért, hogy olyan erős kézzel támogatja a határon túli magyarságot, amilyen nem volt még tapasztalható a trianoni szomorú esemény óta.

Dobai Zoltán köszönetet mondott minden támogatónak, akik közreműködtek abban, hogy a több mint 800 éves műemlék templom megújulhasson. „Az elmúlt napokban volt egy szó, ami mindig eszembe jutott és bennem csengett. Ez a szó az volt, hogy: rendkívüli. Rendkívüli templomunk van, rendkívüli a helyzet, amiben most hálát adunk, rendkívüli embereket, barátokat, ismerősöket, támogatókat látok ma magam előtt. Minden rendkívüli, az a helyzet is, amiben most élünk. De a legutolsó, ami a legelső: rendkívüli a mi Istenünk, aki valóban kézben tart minket, megóv, oltalmaz, megtartja nemzetünket. Olyan jó, hogy ezt a templomot –nem tudom hány évtizedre vagy évszázadra-, de sikerült most megmenteni és átadni az utókornak, hogy ők vigyázzák majd a továbbiakban. Nagyon hálás vagyok a gyülekezettel együtt, hogy ez megvalósulhatott” – fogalmazott a lelkipásztor.

Az egyházmegye elnöksége ezúton is köszönetet mond az ákosi templom felújításának támogatói mellett a gyülekezetnek és lelkipásztorának. Nagyon nagyra értékelik azt a szolgálatot és önfeláldozást, amit Dobai Zoltán lelkipásztor és a gyülekezet együtt fektettek be ebbe a munkába. Az ünnepség a Covid-19 okozta helyzet ellenére szépen és színvonalasan meg volt szervezve. Csodálatos zenei műsorral szolgáltak az egyházközség felnőtt és gyermek tagjai. A rendezvény szeretetvendégséggel ért véget.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük